Városi logótervezés
Egy nyílt pályázat kapcsán logótervezésre adtam a fejem.
Régi lakhelyemen, Szigetszentmiklóson a város önkormányzata írt ki pályázatot logótervezésre. Kedvenc ügyfelem a Kis-dunamente TDM kezdeményezésére kezdtünk bele ebbe a szuper közös munkában. A pályázati kiírás ugyan nem sokat segített a munkánkban, de mi nagyon lelkesek voltunk. Sokat beszélgettünk, egyeztettünk és próbáltuk kitalálni a város marketing céljait. Mert ugye enélkül elég nehéz logót tervezni... Összegyűjtöttünk a város idegenforgalom szempontjából fontos erősségeit, a nevezetességeket, látnivalókat és elkezdődött a tervezés. Úgy döntöttünk kétféle logót is beadunk, mivel erre lehetőséget adott a pályázat. Rengeteget dolgoztunk vele, mindent beleadtunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. A város úgy döntött, hogy nem hirdet eredményt és lezárta a pályázatot. Sajnálom a döntését és igazán kíváncsi lettem volna a többi pályázó munkájára is, akik ezek szerint szintén nem feleltek meg az elvárásoknak. Na de beszéljenek a képek helyettem, megmutatom nektek a logóterveket, melyeket a Referenciák képekben menüpontban találtok.